1. STEAK

A négy legjobb steak, amit érdemes kipróbálni

 

Kezdjük a definícióval. Steak gyakorlatilag minden „gyorsan elkészíthető” húsféléből  készülhet — vagyis olyan kötőszövetben szegény húsokból, melyek elkészítéséhez nem szükséges olyan hosszú idő, mint a „lassan elkészíthető” húsok esetében. A steak és rostélyos közötti elsődleges különbség a méretük. Bármelyik jó rostélyos kisebb steakekre szeletelhető (sajnos azonban több darab steakből egy nagy rostélyost csak vagy transzglutamináz, vagy legalább egy megbízható időgép segítségével lehet összerakni).
Bár az olcsóbb marhahúsrészek, mint például a keresztfartő, hasaalja eleje (skirt) és hátulja (flank), továbbá a séfek által előszeretettel használt hanger (onglet, vagyis rekeszizom) és flatiron (nyak része) egyre kedveltebbé és beszerezhetővé válnak, a steakekre specializálódott éttermek királyai azok a darabok, melyek a hát mélyizmaiból (Longissimus dorsi) és a csípő izmaiból (Psoas major) származnak. A Longissimus dorsi (loin) egy pár hosszúkás, porhanyós hátizom, mely a bordákon kívül, nyaktól csípőig halad végig a marha gerincén. A steak porhanyóssága fordítottan arányos a marha élete során az adott izom által végzett munkával. Mivel viszonylag keveset használt izom, ezért a Longissimus dorsi (amit a köznyelv bélszín néven ismer,) különösen porhanyós, ezáltal pedig ideális jelölt steak készítéséhez (továbbá meglehetősen drága is).
A Psoas major egy rövidebb izompár, mely kb. a gerinc kétharmadától kezdve halad végig a marha gerincén, a Longissimus-al ellentétes oldalon, a bordákon belül. Közismert nevén a vesepecsenye (filet mignon, tenderloin) a többi húsrészt lényegesen lekörözve a marha húsának legporhanyósabb része. Előbbi tulajdonsága és kis mérete miatt a legdrágább marhahúsrész a hentesnél (a kereslet-kínálat törvényszerűsége folytán).
Ez a két izomfajta számos módon darabolható. Egy átlagos hentesnél az alábbi darabokkal találkozhat:

Ribeye Steak
(magas hátszín, avagy rostélyos része)

 

Egyéb elnevezései: Beauty Steak, Market Steak, Delmonico Steak, Spencer Steak, Scotch Filet, Entrecôte.

Honnan vágják: A Longissimus dorsi elülső vége az ökör bordarészén. Az állat fejéhez közeledve egyre magasabb lesz a Spinalis izom aránya a steakben — ez a húsdarab veszi körül a steak zsírosabb végét.
Milyen az íze: Erősen márványozott, nagy zsírmező választja el a Longissiumus-t a Spinalis-tól. A marhahús jellegzetes ízének jelentős részét a zsír adja, így a Ribeye egyike a beszerezhető marharészek ízben leggazdagabb, legjellegzetesebb fajtáinak. A szelet központi „szeme” általában finomabb textúrával és erezettel rendelkezik, mint a Strip steak, ugyanakkor a Spinalis részben több a zsír és lazább az erezete. Sokak véleménye szerint a Spinalis a marha legízletesebb gyorsan elkészíthető része.
Így érdemes elkészíteni: Serpenyőben, grillezve, roston sütve. Bőséges zsírtartalma miatt hajlamos lángra lobbanni, ezért a grillezés kissé bonyolult lehet. Legyen kéznél egy fedő, és húscsipesszel a kézben álljon készen arra az esetre, ha hirtelen ki kellene menteni egy tűzlabda mélyéről. Ez a kedvenc serpenyőben süthető marhaszeletem.

 

Strip steak (szeletelt lapos v. magas hátszín, a lapos hátszínbe belóg a bélszín egy része.)

 

Egyéb elnevezései: New York Strip, Delmonico Steak, Kansas City Strip, Top Sirloin (melynek semmi köze az ökör elsődleges darabolásából eredő hátszínhez, vagy a keresztfartőből készült Sirloin steakhez, mely egy másik húsdarab), Top Loin, Shell Steak (csontosan), Contre-filet
Honnan vágják: A Longissimus dorsi izom az ökör hátsó vége felé, az elsődleges darabolás lapos hátszín részében (ez az elsődleges darabolás a bordák mögött).
Milyen az íze: A tömör textúra és határozott erezet révén a Strip steak közepesen omlós, kissé  rágósabb. Jó a márványozottsága és erősen marhaízű. Nem olyan robosztus, mint a Ribeye, de a nagyobb zsírkötegek hiányában sokkal könnyebb szeletelni, ezért könnyen elkészíthető és könnyen fogyasztható húsdarab. A steakre specializálódott éttermek kedvence.
Így érdemes elkészíteni: Serpenyőben, grillezve, roston sütve. Könnyebb grillezni, mint a Ribeye steaket, mivel az alacsonyabb zsírtartalom miatt kevésbé hajlamos a fellángolásra és égésre

 

Vesepecsenye (bélszín)

Egyéb elnevezései: Filet, Filet mignon, Fillet, Châteaubriand* (2 vagy több személyes adag, a legvastagabb rész, ahol az izomdarab látszólag két részre oszlik, egybesütve a chateaubriand), Tournedo (az elsődleges bordavágáshoz legközelebb lévő, elvékonyodó izomrész. *Recept, nem a hús vágásának módja
Honnan vágják: A Psoas major izom középső része az elsődleges darabolás lapos hátszín részében.
Milyen az íze: Rendkívül porhanyós, vajszerű textúra. Nagyon alacsony a zsírtartalma, ezért ízben szegény. Feltéve, hogy nem mindenek felett alacsony zsírtartalmú vagy extra porhanyós húsra vágyik, jobban jár valamelyik másik, kevésbé drága szelettel.
Így érdemes elkészíteni: Serpenyőben, vagy grillezve. Mivel nagyon alacsony a zsírtartalma és a zsír rosszabbul vezeti a hőt mint az izom, ezért a vesepecsenye sokkal gyorsabban elkészíthető, mint a többi steak, és sokkal hajlamosabb a kiszáradásra is. Némileg gazdagítja, ha olajban süti ki serpenyőben és a végén vajjal meglocsolja, vagy ha grillezés előtt császárszalonnába göngyöli (gyakran használt módszer). Ennél még jobb, ha egyben vásárolja és a roston vagy grillen egy darabban Châteaubriand-ként készíti el — a tömegéhez képest kisebb felület kisebb nedvesség-veszteséget eredményez. Enyhe íze miatt gyakran ízletes mártásokkal vagy fűszervajjal tálalják.

 

A T-Bone

 
Egyéb elnevezései: Porterhouse steak (ha a bélszín rész min. 4cm széles)
Honnan vágják: A T-bone amolyan kettő-az-egyben szelet — egy darab bélszínből és egy darab lapos hátszínből áll, melyek között egy azokat elválasztó T-alakú csont van. A normál T-bone szeletet az elsődleges darabolás lapos hátszín részének elejéből vágják, közvetlenül a bélszín rész után, így egy kis darab bélszín is lesz rajta (kb. 1,5-4 cm széles). A Porterhouse steaket ezzel ellentétben hátrébb vágják, így a bélszín rész legalább 4 cm széles.

Itt látható hogyan „áll össze” a két steak

 
Milyen az íze: A hátszín résznek hátszín íze van, a bélszín résznek pedig nem más, mint bélszín íze van.
Így érdemes elkészíteni: Grillezve, roston sütve. A szabálytalan alakú csont miatt nagyon nehéz a T-bone steaket serpenyőben sütni. Sütés közben a hús egyre zsugorodik, így végül  a csont „kitüremkedik” és nem engedi, hogy a hús jól érintkezzen a serpenyővel, ezért nem pirul meg. A fentiek miatt sokkal ésszerűbb inkább grillezni.
Igazából a grillezés sem annyira egyszerű. Emlékszik még, hogy a soványabb bélszín hamarabb megsül, mint a zsírosabb hátszín? Ezt a problémát az is súlyosbítja, hogy a T-bone vagy Porterhouse steak bélszín része sokkal kisebb, mint a hátszín rész. Mindez azt eredményezheti, hogy a bélszín túlsül, miközben a hátszín még távolról sincs készen.
De nincs mitől félni! Ezt a problémát könnyű áthidalni. A grillezés vagy roston sütés során ügyeljen arra, hogy a steak úgy legyen elhelyezve, hogy a bélszín rész távolabb van a hőforrástól, mint a hátszín. Roston sütve ez azt jelenti, hogy a steaket úgy kell elhelyezni, hogy a hátszín közelebb legyen a fűtőszálhoz vagy lánghoz. Grillezés esetén ez annyit jelent, hogy módosított kétfokozatú tüzet kell rakni (vagyis a faszén a grill egyik oldalán van, míg a másik oldal üres; gázgrillen gyújtson be 1 vagy 2 rózsát, és egyet hagyjon elzárva), majd úgy kell elhelyezni a steaket a tűzön, hogy a bélszínes oldal van közelebb a grill hűvösebb részéhez.